13 TESCOT BEZÁRNAK! MI LESZ A DOLGOZÓIVAL?

Rengeteg ember veszíti el a munkahelyét a vasárnapi bezárások miatt.


Elsőként februárban kezdik meg a bezárásokat, de aztán újabbakat terveznek.




A Tesco februárban 13 üzletét zárja be Magyarországon. Elsőként a vidéki veszteségesen üzemelő áruházaiba nem tudunk többet bemenni, de ez csak a kezdet ezek után még több áruházbezárást terveznek.


Hétfőre tervezik a bejelentést a létszámleépítésről, ami akár ezreket is érinthet, akiknek bizonytalanná válik a megélhetése. Azokat az üzleteit zárná be, amellyel nem feltétlenül veszítenek vásárlói kört, mert nagyobb alapterületű, szélesebb termékkört kínáló hipermarketjük néhány kilométerrel arrébb egyébként is üzemel.
A bezárások az miatt is leszek, hogy a kormány megemelte az élelmiszer-biztonságot felügyelő hatóság kiadásainak fedezetére évente beszedett felügyeleti díj díjat. A díj mértéke eddig a bevétel 0,1 százaléka volt, ám az idei évtől sávos adózás szerint a 300 millió forintnál nagyobb ár bevételű vállalatok számára hatvanszorosára, vagyis hat százalékra emelkedik a közteher. Ez hatalmas bevételkiesés az összes multi számára.


A Tesco átalakításokra is készül, hogy tudjon faragni a költségein.


Tüntetés szervezésébe kezdett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a kormány ellen, miután a Tesco bejelentette az üzletek bezárását.


Ti hogyan látjátok ezt a problémát?

 

Szólj hozzá

comments