RETTENETESEN RONTJA A GYERMEKEK AGYMŰKÖDÉSÉT A TELEVÍZIÓ

Sok szülő nem is tudja, hogy mekkora veszélynek teszi k a gyermekét, amikor bekapcsolja neki a televíziót.

loading…



A te gyermeked mennyi időt tölt el tévénézéssel?


Ma már minden háztartásban megtalálható a televízió és mindennapi tevékenység a tévénézés.
A Montreali Egyetem és a CHU Szent Jusztin gyerekkórház szakértői közösen vizsgálták meg, milyen hatást gyakorol az óvodáskorba érő gyerekekre a tévénézés.A kutatásban 991 kislány és 1006 kisfiú vett részt.

loading…



Megállapították, hogy a résztvevők között, akik napi maximum két órát töltöttek tévénézéssel semmiféle agyi károsodást nem szenvedtek. Azonban akik már három órát töltöttek ugyan ezzel a tevékenységgel a normálishoz képest sokkal rosszabb  képességűek voltak, kevésbé voltak óvodaérettek társaiknál: motoros képességeik gyengébbek voltak, szókincsük szegényebb, hátrányt szenvedtek a matematika területén, mindemellett nehezebben illeszkedtek be társaságba is, mint más, kevesebbet tévéző kicsik.


Persze nem kell megfosztanunk őket a meséktől, de ara oda kell figyelnünk, hogy mennyi időt töltenek el a tévé előtt. És ahelyett, hogy csöndben ülnek és nézik, a mesét inkább olvassunk nekik, játszunk velük, rajzoljunk, fejlesszük a képességeiket.

loading…


Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel a hírlevelünkre: http://www.vilagom.hu/newsletter/

Szólj hozzá

comments